Repiczky János.

Full text search

Repiczky János.
Repiczky János orientalista, szül. 1817 április 23-án Új-Barson. Arab nyelvtanát az akadémia adta ki és egy alkalmi arabs költeményével már fiatal korában feltünést keltett. 1848-ig mint házi tanító tengődött, de ekkor a Magyar Tud. Akadémiában alkönyvtárnoki állást nyert. 1851-ben a pesti egyetemen a keleti nyelvek magántanára lett. Itt felváltva a török, a perzsa és a szanszkrit nyelvet tanította és ekkor az akadémia, külön díjazás mellett, török-magyar történeti kútfők kutatásával bízta meg. Így kerültek napfényre és jöttek létre a török-magyarkori történetírásra vonatkozó bécsi kéziratok lajstroma, a jászberényi török levelek másai és fordításai, Naima historiájának kivonata, a lévai török levelek, Szulejman császár naplójának a magyar hadjáratokra vonatkozó részei, Szeladeddin keleti forrásokból és középkori keresztény tudósításokból feldolgozott története kéziratban. Munkái: Keleti órák, melyben az arab, török és perzsa költészetet ismerteti. – Gyakorlati török nyelvtan. – Az arab nyelvtan. Kézirata a Magy. Tud. Akadémiában van. – Az akadémia 1847-ben levelező tagjává választotta. Meghalt 1855-ben.

SAMASSA JÓZSEF.
Az orsz. képtárból

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit