Halászat.
Halászat.
A vármegye közgazdasági életében a halászat mindenkor igen fontos tényező volt, mert a hal mint táplálék, a halászat pedig mint foglalkozás jelentős szerepű volt a lakosság életében. A múlthoz képest sok minden megváltozott. A Duna és Tisza elnéptelenedése önmagában is nagyban apasztotta a halállományt. Ehhez járult, hogy a hajdani ártereket lassanként az e végből alakult ármentesítő társulatok, a különféle mocsarakat és tavakat pedig a hatalmas csatorna-hálózatok lecsapolták. A vizek csökkenésével természetszerűleg élénkült a halkereslet s az ember annál erősebben vetette magát utána annak, a mi megmaradt. Rendszerré vált a legkíméletlenebb halfogás s így bizony nem csuda, ha a silányfajta halakért is olyan árat követelnek és fizetnek ma, a minőt annak idején a legértékesebb tokfélékért sem adtak.
Érthető tehát a természetes halászat hanyatlása s hogy ezzel együtt mindjobban előtérbe lépett a mesterséges halászat. Mielőtt azonban erről részletesebben szólnánk, lássuk mi történt amannak megmentése érdekében. Tudvalevőleg ez iránt a halászatról szóló 1888. XIX. t.-cz. rendelkezik. E törvény végrehajtása érdekében a halászati jogtulajdonosokat halászati társulatokká szervezték. A vármegyében eddig öt ilyen társulatot szerveztek. E társulatok között, vizeik gondozása tekintetében, legsikeresebben tevékenykedik a „Torontál-bácsi Halászati Társulat”, a mely annak benépesítése érdekében nagyobb fiasító telepet állított s az ott nevelt hal-ivadékkal rendszeresen halasít. Tevékenységének hasznosságát eléggé jellemzi az a körülmény, hogy az alig 600 kat. hold vízterületéért 23.555 korona évi bért élvez. Hasonló buzgóságú a Ferencz-csatornai érdekeltek társulata is. Nagy hátrány itt a gőzvontatás, mely a halakat túlságosan zavarva, azok fejlődését akadályozza.
A többi társulatoknál a halasítás és az őrzés tekintetében sok a kívánni való, de remélhetőleg az állapotok ott is konszolidálódnak, ha a Dunának a Dráva és Tisza közötti szakasza is rendszeres mívelés alá kerül.
